Miután hazajöttünk a kórházból, jobban éreztem magamat itthon. Ahogy szokták mondani, otthon jobban gyógyul az ember.
Úgy éreztem, hogy még szükségem van a pihenésre és amúgy is vissza kellett menni 10 nap múlva varratszedésre, így még vagy két hetet itthon töltöttem. Sokat pihentem és nagyon oda kellett arra is figyelni, hogy a sebemet ne érje víz.
Úgyhogy 6 hétig nem lehetett fürdeni és eleinte csak anyukám segítségével sikerült mosakodnom. A kád szélére leültem és anya segített nekem, hogy meg tudjak mosakodni. Majd később már beleálltam a kádba és a hasamat letakartuk törölközővel és egy vékonyabb plédet is odatettünk a biztonság kedvéért.
Egyébként varratszedésig a sebemet mindennap át kellett kötni.
A hajmosás pedig szintén nehezebb volt, mint ahogy azt megszoktam. A fürdőszobába bevittünk két széket és az egyikre leültem, a másikra pedig rátettük a lavórt és hátrahajtottam a fejemet, majd anya megmosta a hajamat.
Az étkezésemre továbbra is oda kellett figyelnem.
Bűntudatom is volt, hogy nem tudok bejárni a suliba, ráadásul megtudtam, hogy a gyakorlatom a hónap végén kezdődik.
Nagyon el voltam keseredve, hisz még a kórházban is megmondták, hogy ezzel otthon kellene legalább 6 hetet lennem.
A tanárokkal e-mailen keresztül tartottam a kapcsolatot, szerencsére megértőek voltak.